Lesley Pendragon & Catherine Crawfield háza

Kinyitni? Mégis minek a f3nének látszom? Oké vámpírnak, aki perpillanat éhes és mindezt visszapróbálja fojtani magában. Egy cseppet sem érdekelt az, amit Angyalarc mond. Hátradőlve élveztem volna a nyugalmat, ha a kis kutyus arca nem szed ki az ágyból és visz el egészen hozzá. Úgy tettem mintha ki akarnám nyitni az ajtót azonban csak megkerültem és elkaptam a derekát közelebb húzva magamhoz.
- Ugyan már Angyalarc nem kell elmenned. Nálad normálisabb lakótársat aligha kapnék. – suttogtam mindezt a fülébe. – De ha igazán menni szeretnél, akkor nem foglak visszatartani. A te életed nem pedig az enyém. A te döntésed, dönts helyesen! – elengedtem, az ajtót azonban eszem ágában sem volt kinyitni inkább elmentem a teraszhoz ott meg rákönyököltem a párkányra.
Hjaj ha lenne merszem kiugrani és vérfürdőt rendezni a városba sosem lenne gondom. Angyalarcra vissza sem néztem egy percre megszűnt létezni a semmibe merülve valami ember után próbáltam keresgélni. Akár egy hang vagy valami, ami arra utalna, hogy a közelben találok magamnak prédát. De nem. Nekem muszáj volt visszanéznem a kis kutyusra éhesen. Különben ha jobban belegondolok még ekkora b*r0mságot amit tenni próbálok, vagyis már megtettem, mert előtte állok, a szemeimet meg rávillogtatom és se szó se beszéd elkapom megcélozva kiszolgáltatott nyakát megharapom.
Tulajdonképpen a legutálatosabb szerencsém az, hogy miközben vörös aranyától az ereim és majdhogynem az eszem is csődöt mond ő mégis minden gondolatomat hallja.
Miképpen szitkozom magam,hogy mekkora b*r0m vagyok pont egy kis kutyust, aki egyben a lakótársam bántom.
Ha jobban belegondolok azért a másik terv nem lett volna ennyire fájdalmas. Hogy nekem miért fájdalmas? Nem tudom. Angyalarcot nem voltam képes megölni, csupán amikor elvesztette tartását némi élvezettel töltött el, hogy a karjaimban tarthatom meggyötört testét. Mindig ez van egy dologtól eltekintve. Az áldozataim halottak már nem pedig dobogó szívű kis emberek.

Elégedett vigyor ült ki az arcomra, tulajdonképpen egy cseppet sem bántam, hogy egy halandóval kell osztoznom a házon. Mindjárt nem érzi a kárhozott vámpírja a kis kutyus illatot.
- Sss kicsi lány, a kiabálás árt a szépségednek.- persze, hogy gúnyolódtam egy kicsit. Tekintettem azonban mégis a hiányzó ajtóra suhant majd a karjaimban lévő Angyalarcra. Még mindig törölközőben van akár le is ránthatnám róla. De vajon miért nem teszem, és miért csak bámulom véres testét. Mire várok még? Hogy az összes vére szertefosztódjon a kíntól és a gyötrődéstől?
Remek csak most jöttem rá, hogy ápolni is kell, majd amíg összeszedi magát. Magam sem tudom minek a hatására, de a karjaimba vettem hiába sikítozott vagy kapálózott nem engedtem el. Levittem a mosdóba, azaz lesuhantam vele, a kád előtt fontolóra vettem mi a ny*v*ját is fogok most tenni. Akkor vegyük számba mit tettem vele eddig:

1. akarata ellenére bementem utána.
2. egy száll törölközőben a karjaimba vettem.
3. megcsókoltam.
4. felvittem a szobámba és nem engedtem ki onnan.
5. megharaptam.

Most meg mire készülők? Megfullasztom a vízben, vagy csak le akarom mosni róla a vért?
Tudom, itt sem marad csendben és folytatja sikításait. Utolsó erejével még mindig ellenem küzd sikertelenül. Egy halandóval könnyű dolgom lesz. Nem mondtam semmit csak rávigyorogtam minden szitkozódása után, amit csak nem akart abba hagyni.
Óvatosan letettem bár tulajdonképpen, ha jobban megnézem egy inggel kevesebb lesz a szekrényemben.
Természetesen minden halandó rákérdez,,Mit fogsz tenni most velem? Megölsz?” Angyalarc azonban más volt. Minden egyes szava elment a fülem mellet, igazság szerint minden egyes szitkozódást csak bóknak vettem. A mosdó ajtójára néztem, amit nem zártam be, egy perc gondolkodás nélkül azt az ügyet is elintéztem még időben.
Megengedtem a csapot, hogy valami víz is legyen a kádban, ha tényleg bele akarom tenni a kislányt. De legalább nem kis kutyus. Bámultam egy ideig Angyalarcút, majd nagy előre lépést téve legbelül felkészülve a legrosszabbra egy centire megálltam előtte. Szemügyre vettem majd csak úgy semmi előzmény lehúztam róla a törölközőt, ami már oly megszokottan rásimult testére. Nem néztem rá hagytam, hogy a hajam függönyként rá boruljon szemeimre. De ez sem segített, a kíváncsiság ellökte magától a ,,függönyt” és a törölközőt meg amit szorongattam a földhöz vágta. Rémes mindig a kíváncsiságom irányít és készített arra, hogy elkapjam a halandó meztelen testét, minden ellenszenv ellenére is és gyengéden beletegyem a kádba.
- Sss ne kiabálj, csak a jóvátehetetlent próbálom jóvátenni. – nem vigyorogtam, amikor meg végre sikerült megfogni vizes kezét többé már nem engedtem el.
,,- Sosem fogom azt kérni, hogy ezek után a szemembe nézz, és velem együtt nevess ezen a dolgon meg tégy túl. Most mégis azt kérem, hogy maradj nyugton és ne ellenkezz.”
Elengedtem a kezét és bevizezve a kezem majd próbáltam lemosni a vért. Oké nem érdekelt az, sem ahogyan szenved a víz miatt. Nem vagyok orvos, aki perceken belül meggyógyítja a betegét.
Elégé nehezen ment túl gyenge én meg képtelen vagyok meztelen testét bámulni, tulajdonképpen iszonyodom tőle (?).

Nem egy percig sem bírtam tovább. Ki kell mennem és itt kell hagynom, szenvedésre és még több szenvedésre van szüksége. Hadd érezzen legalább egyszer valami gyűlöletet irántam. Sóhajtottam egyet, mert már tényleg egy percig sem bírtam ki a közelében. Addig éreztem biztonságban magam, amíg a törölközőért nem kellet mennem. Tudom, tudom, tudom, ki kell tartani a végsőkig még ebben a kárhozott társadalomban is.
Szorongattam a törölközőt igazság szerint egy cseppet sem voltam humoromnál. Valahová eltűnni előle, amíg lehet és hagyni, hogy tovább szenvedjen. Majd a segítségem nélkül életét és eszméletét vessze.
Mégsem tettem, én nem vagyok rá képes, nem tudom elárulni a saját íratlan törvényeimet. Küzdenem kell, amíg még lehet és van miért.
Megálltam előtte és bámultam, nem akaródzott kivenni őt a vízből inkább a falhoz szorultam továbbra is iszonyodva álltam a végzet felett. Mit műveltem?
Közelebb surrantam a törölközővel azon gondolkodva, hogy mit is próbálok most tenni.
Kiemeltem a vízből teljesen összevizezve magam. Nem számított csak, hogy valamilyen úton, módon feltámasszam ebből a fájdalomból.
A mosdóban egészen biztosan nem fog menni, a törölközőt, ami meg már amúgy félig vizes félig száraz volt rátettem.
Minden megvolt így feliszkoltam vele a szobájába. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen gyönyörűséget nem megérinteni.
Sikerült letenni az ágyra azonban a feltámasztásos dolog nem volt ínyemre gondolom, majd hátralévő életem során azt hallhatom mennyire tönkre tettem az életét vagy éppen pont őt.
Sóhajtottam egyet, mert lehet, hogy nem vagyok teljesen felkészülve erre az egész mentsük meg az életét a kárhozattal dologra.
Hogy lehetne nem átváltoztatva életben tartani? F3nébe! Miért kellett nekem megcsókolni és bemenni a mosdóba utána?
A szívünk mélyén mind ugyanolyanok vagyunk egy csúcsragadozót próbálunk létrehozni ártatlanok testéből.
Beleborzongtam miket gondolok itt összevissza, de hiszen vissza kell hoznom valahogy.
Végül is így az ágyban fekve nem néz ki rosszul. Határozottan nevettem de nem Angyalarcon,hanem magamon.
Egy széket hoztam be amit letettem az ágy mellé ,majd leültem rá. Na jó nem voltam biztos benne,hogy egy kéz szorongatás rendbe teszi őt.

Az ébrenléte térített észhez és az, ahogyan feláll, elsétál a teraszig azért ezek után nem tudtam volna rá nézni. Meg sem szólaltam volna, néztem volna a távolból, ha eszébe nem jut az éjjeli lámpa felgyújtása.
Szavai az első percben furcsának tűntek majd eszembe jutott a harapás a nyakán. F3nébe!
- Jelenleg egy napja ismersz... –sóhajtottam majd a többit elfordulva mondtam mintha csak a falhoz beszélnék. – Nem csináltál semmit csak... – elégé furcsán hangzott volna, ha annyit mondok,, én voltam kislány ,megharaptalak” ehelyett azonban mégis valami más járt át.
Visszafordultam felé és úgy próbáltam közelebb kerülni hozzá.
- Nem vagyok orvos... – jelentettem, ki ahogyan megérintettem a sebet. F3n3 gondolta volna, hogy akkorát kap a nyakára. – Jobb ha... – óvatosan végig húztam meztelen testén a szemeimet. - ... felöltözöl vagy egész nap így akarsz maradni?
Semmi humorom nem volt még egyszer bemutatkozni, bár kiterveltem valamit és azt véghez is fogom vinni.
Megcsókoltam Angyalarcot teljesen hirtelen, na meg ezzel a lendülettel el is húzódtam tőle.
- Menjek vissza a szobámba vagy maradjak még veled? – igazság szerint azt hiszem, kezdek hozzá szokni a jelenlétére, ha olykor törölközőket tépek le róla, már ez is kezd meg szokott lenni. Elkaptam egy hatalmas ölelést adva neki újra megszólaltam.
- Ezen túl jobban vigyázok rád, ezt megígérem!
Sóhajtottam majd újra a szemeibe néztem. Kétségbeesése határozottan jól esett, valóssággal örültem annak, hogy ilyen furcsa lett.
Lehajoltam véres nyakához és apró puszikat adtam rá, hogy begyógyuljon, na meg egyetlen egy csepp vér se menjen kárba.
Persze igyekeztem nem a fogaimmal érinteni azt a hófehér nyakat mely most vértől gyöngyözött.
A halál... ó az a szörnyű halál,hogy mindent elvesz tőlünk még akkor is, ha nem akarjuk. Mindez akkor a legszörnyűbb, ha boldogok vagyunk teljes szívünkből, a gond csupán az, hogy én sosem voltam és lehetek boldog.
- Idővel begyógyul! – precízen megoldottam a véres ajkak gondot is semmi feltűnés vagy valami.
Oké annyira imádom kihasználni az embereket, amikor megengedik nekem, hogy használjam őket.

Időm ugyan lett volna rengeteg , visszasuhanni a szobámba , és bezárkózni , addig amíg elmúlik a veszélyes állapotom. Rémes mit ki nem hoz belőlem egy halandó.Hihetetlen módon a padlóba gyökerezett a lábam , meg sem mozdultam. Mintha láthatatlan láncok fogtak volna le ,persze tudtam , mindez az akaratom miatt van.
Lassan végig gondoltam , mit is mondhatnék majd neki , mi történt vele. Egyetlen vadállat neve sem jut eszembe , amire ráfoghatnám a gyanút.
Angyalarc visszajött , hogy újra megtöltse élettel a szobát. Újra megöleltem volna , legalább csak egy percre. Csak akkor érzem jól magam , ha igazán bánthatom őt. Hát nem csodálatos az élet vele?
Kell ennél jobb lakótársnő az életembe ? Nem !
-Menjünk kocsival az gyorsabb ! - ajánlotta fel mindezt bennem egy hang,melyet magam sem ismerek. Ha ismerném azt mondanám, hogy egy halandóról beszélek aki nem mellesleg az áldozatom. Megőrjítő! Aljas hazugság és ámítás az,hogy képes vagyok nem vigyorogni azok után amit láttam. Hm ezzel halok meg majd , és térek észhez. Nem elég az amit elvettem tőle erőszakkal , ennél sokkal több kell! Lefogni és ugyanazt tenni mint az áldozataimmal... megölni őt.
Szorongattam a kezét s,húztam magam után egész az autómig.
-Ülj előre! - kinyitottam előtte a kocsi ajtaját és hagytam , hogy beüljön az anyósülés mögé.Én tette, egy gyors kerülést ,pillanatok alatt ott ültem a kocsiban Angyalarc mellett. Ránéztem , ott bajlódott a biztonsági övvel , amikor fogtam magam és elintéztem helyette.Csókot nem adtam pedig fel voltam készülve rá , hiszen annyira közel volt hozzám , én meg elszalasztottam az alkalmat.Végül is elindultunk.

// Mystic Shadow-i Klinika / Felnőtt osztály //