Park

Egy csodaszép tér zöld fűvel. Gyakran járnak errefelé gördeszkások, bmxesek és egyéb emberek. Főként piknikezni járnak ide de szoktak errefelé sétáltatni kutyákat is. A teret tölgyfák uralják.

A parkban sétálva mosoly húzódott az arcomra. Néhány ember ült egy egy padon valaki olvasott valaki pedig másikba bújva élvezte a jó időt. Néhány srác gördeszkázott néhány fiú biciklizett. Tovább sétáltam míg végül megtaláltam egy kissé árnyékosabb padot mivel bántotta a szememet azért a napfény. Bár azért az évek során hozzászoktam de teljesen igazából soha sem lehet megszokni...

Csendesen értem be a városba, de először a parkba mentem. Meg is láttam egy kis vöröst, ahogy ránéztem már tudtam, hogy nem halandó. Oda is lépkedtem mellé, csak úgy lazán, és fáradtan, de ezt mégsem mutattam.
-Szia Alex vagyok.-nyújtottam felé a kezem, ismeretségül, és vártam, hogy reagáljon, legalább is reméltem, hogy észre vesz.

Majdnem elaludtam a padon ami azért vicces lett volna. Végül egy srác tévedt oda. Ránézésből megállapítottam, hogy nem halandó. Ez ilyen vámpíros extra. Felismerjük egymást. Miután bemutatkozott kezet nyújtott.
- Ashley - mutatkoztam be majd elfogadtam a kéznyújtást és kezet ráztam vele. - Leülsz? - kérdeztem majd odébb csúsztam a padon.

-Örvendek Ashley.-kezet ráztunk, majd kérdezett, mire csibészes mosoly terült szét az arcomon.
-Ez csak természetes.-huppantam le. Majd felnéztem az égre, olyan semmilyen nem volt, átlagos, semmi más.
-Kéne egy-két villám, így dög unalmas.-jegyeztem meg szárazon.

Elnevettem magam azon amit mondott.
- Szerintem ha csak simán esne ez is jó lenne - mondtam komolyan majd elmosolyodtam. - Új vagy itt jól érzem? - kérdeztem de közben a parkot fürkésztem tekintetemmel, az embereket, a kutyákat. Minden olyan...nyugodt volt... Mint a vihar előtti csend.

-Én nem szeretem ha csak szimplán esik.-magyaráztam, és már készültem is rá, hogy a járókelőkre hozzam a frászt egy két villámmal.
-Igen, most érkeztem.-néztem a csajra, majd közelebb hajoltam hozzá.
-No és te?-kérdeztem vissza suttogva, majd csettintettem egyet az ujjammal, mire hatalmas villámok szelték át az eget.

Miután átfutott egy villám az égen rezzenéstelen arccal néztem. Nem ijedek meg holmi apróságoktól.
- Itt vagyok már egy ideje - mondtam. - Időjárás manipuláció? - vontam fel a szemöldökömet, majd féloldalas mosolyra húztam ajkaimat. Közben gyorsan lehajoltam és felvettem a földről egy követ.

-Nem szimplán elektromosság, villám alakjában, és bízom benne, hogy még javulni fog.-vontam meg a vállam, persze a járókelők egytől egyig elpucoltak.
-Merre lehet értelmes kecót találni?-kérdeztem, és felálltam a padról, nem szeretek egy helyben ücsörögni.

Alex villámai belezavartak az időjárásba, végül elkezdett esni, az emberek szépen lassan eltűntek a parkból. Frankó most meg fogok ázni... Egy kézmozdulattal legyintettem a fejem felett és már nem is esett az eső. Éreztem ahogy halvány mosoly fut át az arcomon.
- Nos én a nyugatiban lakom, még nem vettél házat? - kérdeztem meglepetten.

-Hát még nem néztem ki egyet se. Esetleg lehetnél az idegen vezetőm Édes.-búgtam, és elindultam egy sétára.
-Jössz te is?-kérdeztem, és vártam, hogy induljunk valamerre.

Végül előhalásztam a táskámból egy esernyőt majd kinyitottam. Majd egy kézlendítéssel újra esni kezdett de mintha kiborítottak volna egy vödör vizet. Alex bőrigázott. Elnevezzem magam.
- Persze édes - nyomtam meg az utolsó szót, majd a feje fölé tartottam az esernyőt és nevetve sétáltunk tovább az ernyő alatt. Közben felhívtam az egyik ismerősömet.
- Szia Missy. Igen kéne egy, nem inkább pasilakás igen jó, rendben, pár perc és ott vagyunk köszi - azzal letettem és tovább sétáltunk az említett cél felé.
//Nyugati Lakónegyed/Alex & Stefan Ludger lakása//

A csaj igazán murisnak találta, hogy bőrig ázom. Végül fölém tartotta az esernyőt. Végül telefonálni kezdett. Majd elindultunk. Kacagva, és egymásba karolva indultunk el.

//Nyugati lakónegyed/Alex & Stefan Ludger lakása//

Hosszas séta után megpillantott egy parkot, gondolta jó lenne azért egy kicsit leülni. Rengeteg kilómétert le bírt nyomni, ha volt mi hajtsa, de a céltalan bojongástól már 500 méter után kifeküdt.
A Park már a kihalófélben lévő fázisban állt. Már csak a vagányabb fiatalok voltak itt különféle járművekkel: Biciklikkel, gördeszkákkal és korcsolyákkal, helyenként rollerek is feltüntek. Valószínüleg az éjszakai kocsmázásra és bulizásra gyúrnak, vagy a törvény megsértésére. Volt itt minden zenei stílusból képviselet, hol kissebb, hol nagyobb köröket alkotva beszélgettek, röhögtek, italoztak vagy vizipipáztak.
Ita leült a lehető legtávolabbi padra a tömegektől, karjait összefonta és nézte a felhők repülését, és a tömeg lassú oszlását.

A parkon keresztül vezetett utam a nyugati negyedbe. Nem volt már valami nagy forgalom errefelé csak a helyi menő csávók lógtak még erre...és...hirtelen belém csapott egy villámszerű felismerés, hogy más is van itt szimpla embereken kívül. Egy vámpír? Nem az kerülné az ilyen embereket, nincs jó ízük. És ekkor pillantottam meg egy borzasztóan szőke srácot a félhomálynál, úgy tűnt nagyon gondolkodik valamin, én meg csak álltam és néztem őt.

"hmm... a Hold két-három nap és teljes lesz. Régi szép emlékek."
Leemelve tekintetét egy nagy változást észlelt a park összetételében. A fiatalok java része elszállingózott, hogy aznap esti terveiket pontról pontra végrehajtsák. Ám ami ennél is különösebb volt az egy egymagában ácsorgó leányzó, aki a legkissebb jelét sem mutatta annak, hogy álcázza valamivel a bámulását.
"Biztos a pénzem kell neki, vagy a kocsim, ami nincs." Lassan felállt, és odacsoszogott a lányhoz, az a félelem, vagy a harciasság legkissebb jelét sem mutatta. Nem sokkal volt alacsonyabb a lány tőle. Nem ment hozzá túl közel, csupán annyira, hogy szemét lássa a hold fényénél, és hogy szívverését halványan hallja. A lányban volt valami különleges, mivel Ita még se vámpírral, se vérfarkassal ember alakban nem találkozott, így nem tudta biztosra venni, hogy mivel is áll szemben.
Felemás színű szemét a lányra meresztette. "Biztos csak még egy túrista, aki a szemeimet akarja fotózni." gondolta.
-"Jó estét, segíthetek valamiben? Egy dollár a fotózás."

A srác észrevett és odajött hozzám. A Hold fényénél a haja megcsillant, és a szemeit is láttam, érdekes, de felemásak, de nem tudtam kivenni rendesen a színüket. Aztán olyat mondott amitől majdnem kitört belőlem a röhögés. Persze mivel az emberek ritkán látnak felemás szemű embert ("aki persze nem is ember"tettem hozzá gondolatban) azok minden áron akarnak ilyen fotókat, hogy tudják bizonyítani a haveroknak, hogy ők bizony találkoztak ilyennel.
- Risa vagyok. - mutatkoztam be - Hannabell Risa Hawkeye. Most költöztem ide a városba. - böktem a hátamon tornyosuló kis súlynak örvendő túratáskára - Te is új vagy itt igaz? A mi fajtánk közül még kevesen vannak itt. - mosolyogtam rá.

A lány nem volt semmi, mintha az önfeledt kacagás egy apró jele villant volna át az arcán, de a vele járó hanghatást sikerült visszafolytania.
Ita nem azt a választ kapta, amire számított, a lány, ahelyett, hogy átnyujtotta volna a pénzt és bekészítette volna kameráját udvariasan bemutatkozott.
-"Jómagam Itazurana vagyok, de Itának hívnak, igen, ez egy nagyon érdekes véletlen egybeesés, de ne is törődj vele. Azt látom, hogy cipekedsz mostmár, de hogy érted azt, hogy "a mi fajtánk"? Tán csak nem te is bundás vagy másodállásban? Hogy tudtad megmondani ilyen hamar, hogy én nem vagyok ember? Én mindenkit csak embernek látok, meg az illatosító szerüket érzem."

Ita nagyon meglepődött, hogy kiszúrtam, hogy ő más, és egy fajtához tartozunk. Rá is kérdezett, hogy erre hogy jöttem rá ilyen hamar.
-Nos, magam sem tudom miért, de mindenkinek megvan a maga kisugárzása. Igazából én sem nagyon értem hogy hogyan tudtalak így belőni. Én egyszerűen megérzésnek tulajdonítom a dolgot. Előfordult már veled is biztosan, nem? - Miközben beszéltem, ő a Holdat bámulta, mondjuk nem is csoda, mindjárt holdtölte van..."Lehet hogy ő már át tud változni nélküle is?" - tűnődtem el miközben a válaszára várva az arcát fürkésztem.

Ennek a lánynak meg volt az a különleges tulajdonsága, hogy az ember, jelen esetben vérfarkas arcát hihetetlen kitartással és odaadással bámulta, mintha csak egy festményen egy rosszul vont ecsetvonást keresne. Ita nem tudta eldönteni, hogy bosszantja, vagy csak kényelmetlenné teszi a lány, ahogy arcának minden egyes rezdülését figyeli, de aztán rájött, hogy ő sem tesz másképp, és a lány biztos hasonlóan érezhet. Hogy ne hozza őt kényelmetlen helyzetbe inkább felnézett a Holdra, és eszébe ötlött egy kérdés, hogy vajon a lány mióta lehet "megajándékozott"?
-"Nem, velem ilyesmi még nem fordult elő, rólad is azt gondoltam, hogy csak egy újabb bosszantó turista vagy. Az vagyok, ami már egy jó ideje, de biztosan csak egy vérfarkast ismerek, és őt se láttam sose emberként soha. Te mióta vagy a telihold vadásza?"
Rájött, hogy az inkognitója még mindig életben van, és nem épp a legjobb helyet találta meg, hogy egy fajtárssal beszélgessen, így kénytelen volt a lehető leghalkabban suttogni, amikor olyan szavakat mondott, ami nem emberi fülnek való, de tudta, hogy a lány hallása biztosan jobb, mint a közönséges embereké, és érti, mit mond, akkor is, ha csöndes.

"Épp ahogy gondoltam, a válaszából adódóan tuti, hogy ő régebb óta farkas, mint én, ez de ciki." - Megembereltem magam, nagyon remélem, hogy a kérdés hallatára nem lettem paprika vörös.
- Nos én... - suttogtam emberi fül számára hallhatatlanul - Lassan két éve részesültem az "ajándékból", szóval ha azt vesszük még igencsak gyerekcipőben vagyok az új mivoltommal. De most hogy így kérdezed, te mióta bírsz ezzel az "áldomással"?

A Hold egyre feljebb kúszott körívének pályáján, és így a folyamatosan növekvő sötétség lassan kilopta a dolgokból a színeket. Ita ugyanolyan messzire ellátott most is, mint mikor a nap hét ágra süt, annyi különbséggel, hogy most fekete-fehér volt minden.
A lány válasza, hogy ő még igen fiatal farkas nem lepte meg Itát, Risa nem tűnt egy csöppet sem idősebbnek nála, sőt, jócskán fiatalabb lehetett.
Újra rákezdett a válaszra, immáron minden szót suttogva, mert Risa arról érdeklődött, hogy mikor részesült az áldomásával:
-"Én 14 évvel ezelőtt találkoztam az első vérfarkassal, akkor meg is harapott és rám ruházta képességét is. Amióta önszántamból is át tudok változni minden héten eljártam vadászni. Eleinte hetente egyszer, aztán egyre többször. Függővé tett a vadászat mámora. Amióta itt vagyok, úgy egy napja, azóta nem változtam át, kerülöm a feltűnést. Tudom, hogy az új idegenre hamar rászáll a gyanú leple, és ha kimegyek a közeli erdőkbe mészárolni, az olyan, mintha elkezdek szaladgálni az utcákon egy szál nadrágban, a mellemre felfestve valami élénk színnel, hogy "VÉRFARKAS VAGYOK"."
Újra felnézett a Holdra, szóval Risának még kell a telihold, hogy átváltozzon. Szegény. Érdekelte, hogy vajon a lány hogy nézhet ki farkasként? No meg, hajtotta az a vágy is, hogy falkát alakítson, amiben természetesen ő a falkavezér, ki más? Hiszen annyi könyvet olvasott az emberek és farkasok vadászási szokásairól, ismert minden taktikát, így könnyen kijátszott bárkit, és ha még a képességét is beleszámította, valóban, lehet érdemes lenne Risának arról is tudni. Akkor viszont mindenféleképp látnia kell őt farkasként, hogy fel tudja vele venni a kapcsolatot, de a lány már nyitotta a száját válaszra, és úgy döntött, hogy most az egyszer nem fojtja bele a szót, de csak most az egyszer.

Kicsit feszélyezett amikor megtudtam, hogy Ita már régebb óta farkas, mint én, de talán így kellett ennek is történnie. Az indiánok sok dologra megtanítottak a világgal kapcsolatban, így el tudtam fogadni a valóságot, és nem nagyon álmodoztam. Jó neki, hogy már át tud változni a Hold segítsége nélkül.
- Nos én úgy gondolom, hogy vannak a városban nálunk rosszabbak is, persze azt én sem akarom, hogy gyanakodjanak, és visszatérjenek az ilyen máglyahalálra ítélős idők, de....most lehet hogy ez röhejesen fog hangzani, de szerintem nyugodtan vadászhatunk, az erdő itt hatalmas, ahogy láttam, és talán nem is mindenki olyan gyanakvó. Ha sikerül beilleszkednünk akkor csak elfogadnak, a végtelenségig ők sem lehetnek zárkózottak. Mármint "emberként" fogadjanak el. - A Hold teljesen bevilágította a parkot, a távolból valami szórakozóhely "zenéje" hallatszott, de amúgy tökéletes csend uralkodott körülöttünk. Majd a Holdra emeltem a szemem. Majdnem teli, már nincs sok hátra. Vajon mennyien vagyunk a városban? Milyen képességeink vannak? Aztán Itára pillantottam, biztos voltam benne hogy akar valamit még mondani, és ez így is lett.

Risa lazábban vette ezt az egész "álarcosjátékot", mint Ita, ahány ház, annyi szokás.
A lány a Holdra emelte tekintetét, Ita követte a példát, bár nem tudta miért, ma már számtalanszor ránézett, és hiába tökéletes látása, akkor se fogja látni, hogy az akár egy centit is kövéredett volna.
-"Ha már megemlítetted a röhejességet, ez a zene, ami szól, bántja a fülemet. Hogy tudnak egyesek erre a mocsokra ugrabugrálni? Mindegy is. Volna egy furcsa kérésem. Szeretnék ott lenni veled a következő Holdtöltekor, hogy lássalak farkasként, tudod, van egy olyan tulajdonságom, amit a mester ruházott rám, hogy amely vérfarkast mindkét alakjában látom, azzal hatalmas távolságokon át is tudok beszélni, és ha már egyszer felvettem a kapcsolatot, onnantól az oda-vissza működik. Azt nem tudom, hogy azok után te is tudsz-e majd beszélni azzal, aki megáldott engem. Ő nem vette a fáradságott, hogy részletesen kifejtse a dolgokat nekem. Felületesen elmagyarázott mindent, aztán belevetett a mély vízbe, hogy tanuljak meg úszni."
Körbetekintettem a monológom után. A park már teljesen kiürült, mondjuk ezt az egyre hangosabban bömbölő zene is magyarázta. Biztosan későre jár már, de gondolta, hogyha neki elég pár óra alvás, akkor valószínüleg Risának is.

Ita olyan kérdéssel állt elő ami igencsak meglepett, bár számítottam ilyen jellegű kérésre. Erős kísértést éreztem afelé, hogy nemet mondjak, hiszen eddig senki sem volt jelen amikor átváltoztam, se ember, se vérfarkas...
- Persze, nyugodtan. - feleltem - Egész érdekes képességgel ruháztak fel. De arra kíváncsi lennék, miért így, mélyrehatóbb magyarázatok nélkül hagyott rád mindent a mestered. Azért ez felelőtlenség is feléd nézve. Jó én beszélek, akinek fogalma sincs arról ki változtatta át, vagy hogy miért, de az indiánok akik segítettek rájönni mi lettem, azt mondták, hogy az ilyen életet csak azok kaphatják meg, akiknek valamit kell vele kezdeniük. De persze ehhez csak olyan érthet aki mellet ott van a mestere és segít neki rájönni mi miért történik, és hogyan. Én úgy gondolom, mivel ha jól számolom kb 8-9 éves lehettél, akkor azért igazán elmondhatott volna több dolgot is, nem csak úgy, ahogy fogalmaztál, beledobni a mély vízbe... - sóhajtottam, mivel rossz szokásom szerint megint egy levegővel próbáltam elmondani mindent, így kevés oxigént juttattam beszéd közben a tüdőmbe, ami által gyorsan kezdtem beszélni. Kicsit szégyelltem is magam, mit gondolhat most rólam Ita. Egy pörgő kis fruska, aki nem él levegővétellel,max nagyon kevéssel..."Szép kis bemutatkozás Risa,gratulálok!" - korholtam magam.