Nappali

A nappali klasszikus, szépen berendezett, az egész akusztikus, és a hangulatot a kandalló adja meg a téli estéken.

A nappaliba érve Zo levetette magát egy bársony kanapéra, míg én a konyhából két pohárral tértem vissza.
- Felszolgálhatok a hölgyenmek egy pohár ínyencséget? - kérdeztem mosolyogva és egy kristály üvegből vörös löttyöt öntöttem poharába.
- AB negatív, ha jól tudom. A legritkább, és a legfinomabb is egyben. - mondtam és koccintottunk. Kiittam a poharat az utolsó cseppig, majd leültem mellé a kanapéra.

Lassan besétáltunk a nappaliba, leültem a kanapéra, és elhelyezkedtem kényelmesen. Rom végül két poharat, és egy kristály üveget hozott majd töltött is.
-Mmm isteni.-cuppantottam egyet, majd én is kiittam a poharam tartalmát. Rom mellém ült, fejemet a vállára hajtottam, és a nappali minden zugát átnéztem.
-Szerintem gyönyörű házat választottál.-mosolyogtam szerelmemre, majd lágyan magam felé fordítottam, és megcsókoltam.
-Na így már tökéletes a dolog.-kacsintottam, majd felálltam.
-Ki kéne csomagolni nem?-kérdeztem, és minden fáradságot kiűztem magamból.

- Hát igen, abban jó vagyok! - mosolyogtam egoistán. Kaptam egy vérédes csókot, amit viszonoztam is. Aztán Z felpattant és előállt a javaslatával. Igen, ez rá vall!
- Jézusom, Zoey! Csak most érkeztünk. Pihenjünk még egy kicsit. - mondtam és elnyúltam a kanapén. - És amúgy is te vagy a háziasszony! A csomagolgatás a te dolgod, nem? - hunytam be a szememet és fülig érő mosolyt csaltam arcomra.
- Én most kinyújtóztatom vén (csak 157 éves) csontjaim és szunyálok egyet. Ha kész vagy csak költs fel. - viccelődtem halál komoly arccal és már színleltem is az alvást. Eszem ágában sem volt csomagolni, lesz még idő rá.

Az egoista mosolyra fittyet hánytam, még grimaszoltam is, no de az, hogy ne segítsen kipakolni? Arról szó sem lehet. Megvártam míg szimulálni kezdi az alvást, majd a kanapé mögé sétáltam, egy egy egyszerű karmozdulattal Rom már a padlón is volt.
-Nem! Közös munka, szóval szedd össze magad, vagy immáron sokadszorra is találkozni fogsz a haragommal. Romeo Enrico Costa, irány kicsomagolni, míg finom vagyok és nőies!-mondtam hideg hangon, majd már ott sem voltam, felkaptam a csomagjaimat, és elindultam a szobám felé.

//Zoey szobája//

Egyszer csak a földön találtam magamat.
- Na de Z! - kiáltottam fel. Dirigálni kezdett, s nekem nem volt kedvem már az első napon kihozni szerelmemből a házisárkányt. Feltápászkodtam és felkaptam a bőröndöm.
- Igenis nagyságos asszony! - szalutáltam nevetve és elindultam a saját szobám felé. Már a lépcsőnél tartottam, amikor bevillant valami.
- Ja, Zoey kisasszony! Mély tisztelettel tájékoztatom önt, kogy egy pók tanyázik a szobája jobb sarkában. - mosolyogtam. Z grimaszt vágot, mire felnevettem és már a szobámba is termettem.

//Romeo szobája//