Zoey Fleming

Név: Zoey Fleming

Kor: 130 éves (25évesnek nézek ki)

Nem: Nő

Faj: Vámpír

Megnevezés: "Felnőtt" vámpír

Holdkő ékszer: egy aranygyűrű, benne egy összekötött Z-R betű, a közepében egy szív alakú hold kővel.

Jellem: Kedves, bátor, nyughatatlan, néha önző, makacs, és ha kell hisztis is tudok lenni. Ha akarom akkor bájos vagyok, és bárkit leveszek a lábáról.

Kinézet: Szőke hullámos hosszú haj, kékes-zöld színű elbűvölő szemek, karcsú derék, telt idomok, átlagos 168cm magas, 55kg-ot nyomó test tömeg.

Képesség: Mások fájdalmát tudja enyhíteni érintéssel. Ahogy Zoey valakihez hozzáér, a teste automatikusan bekapcsol, és keresi a másik emberben(vámpírban, vérfarkasban, emberben stb.)a fájdalmat, ha talál akkor a keze fényessé válik, és elkezdi átvenni a másik fájdalmát(dühét, és mindent ami a fájdalom csoportjába sorolható), ahogy a másik félben szűnik meg a rossz érzés/fájdalom/stb, úgy alszik ki a fény Zoey kezéből is.

Előtörténet: Kicsiny életem ott kezdődik, ahol mindenkié, a megszületésnél. Évszám dátum? Kinek kell ez? Senkit nem érdekel, hiszen már állítólag nem élek. De gyorsan foglaljam össze pár mondatban, az életem elejét... Míg kislány voltam gyönyörű életem volt, mindig körül dongtak a fiúk és a lányok is. Igazi kincs voltam mindenki számára. Zoey az eszes, Zoey az éltanuló, Zoey a kedves, és még sorolhatnám a dolgokat... A közép iskolában a helyzet csak "romlott". Ugye ott már a kislányok nagylányok lesznek, szépen kikerekednek, a szőke hajért odáig vannak a pasik... igen ilyen volt az életem, főleg, hogy gazdag felmenőim voltak. Mindenhol a pénz, a bulik, a szépen megtervezett estélyek, az a sok bál... katasztrófa volt!!! Ám volt egy apró kibillenés, ami teljes joggal megváltoztatta az életem. Aznap voltam kereken 20 éves. Apuék hatalmas bált szerveztek nekem, én persze fittyet hánytam az egészre. Ám mikor megláttam egy ismeretlen srácot, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Egész éjjel szemeztem vele, minden mozdulatát figyeltem, igazi arisztokrata jellem volt. Legalább is a vonásaiból ítélve. Megfogott a különleges "sötét" melankólia, ami felőle áradt. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Csak hamar fel is kért egy táncra, azonnal lebénított a közelsége, azok az izmok, az a tekintet... Ezt hívják leány álomnak, vagy nem is tudom. Ekkor tudtam meg a nevét is az idegennek. Romeo Enrico Costa, de semmi többet nem árult el magáról, ezt azért bántam. Csak hamar el szakadtam a "bulizóktól" valahogy jobban lekötött az, hogy megtudjak mér pár dolgot Romeo-ról. Az édes álom itt vált rémálommá, sikítani szerettem volna, ahogy meg tudtam, hogy a fiú vámpír. El akartam rohanni, segítségért kiáltani, ám már nem volt visszaút. A karjaiban tartott, és édes dallamú hangja úszott a fülem felé, az agyamat lebénította, és csak néztem azokat mélyzöld szemeket. Végül én mondtam ki azt, amire várt.
-Tégy velem amit csak akarsz...-aztán már csak a szúrást éreztem a nyakamon, a halál közeli élményt, majd azt ahogy a vér vissza jut a szervezetembe. Ezt mind egy erős vámpír karjaiban éltem át. Elhagytam a családi házat, már semmi nem érdekelt tovább. Romeo magához vett, és szépen tanítani kezdett a vámpírtok fortélyaira. Ezután csináltatott egy gyűrűt, és elmagyarázta, hogy ez nélkül nem mehetek ki a napra. Pár év elteltével rájöttem, hogy már nem csak, mint mesteremre nézek fel, hanem újra érezni kezdtem azt a kis szikrát, amit a születésnapomon. Nem tudtam, hogyan is mondhatnám el neki. Végül egy nap megtört a jég, és elmagyaráztam Romnak, hogy hogyan is érzek iránta. Kiderült, hogy ő sem érez közömbösséget a téma iránt. Már végig jártuk a fél világot, láttunk sokat is, ám azért bennem ott marad, hogy a fiatalabb, mindig is én leszek, és ez így van jól. Romeo oldalán a világ valahogy még csábítóbb, veszélyesebb, és ezt minden porcikám élvezi. Ám most kell egy kis pihenés nekünk is, így Mystic Shadow a cél, hogy kicsit lenyugodhassunk mi is....

Elfogadva, jó játékot. Adminnal egyeztess, ház ügyben!

Nayade