Tom Gerhard

Név: Tom Gerhard

Kor: 24

Nem: Férfi

Faj: Vérfarkas

Különleges képesség: hogy a farkasok képesek gondolat útján kommunikálni ember alakban is így könnyítve találják meg egymást.

Farkas:

Jellem: Arrogáns, nagyképű, lekezelő, csak egy embert tűrök meg magam mellett, az is Ingwer. De ha jobban megismerek valakit, és bízok benne, akkor vele sem vagyok utálatos.

Kinézet: szőkésbarna haj, világos kék szem, izmos sportos testalkat, 180cm magas, 80kg.

Múlt: 1987 május 25-én születtem. Gyorsan fogalmazzunk úgy, hogy édes gyerek korom volt, de ebbe nem szeretnék bele menni, így ugorjunk is pár évet. Az életem itt kezdődik, itt már tudtam magamról valamit. Tehát középsuli 9.osztály. Bekerültem, és az osztály közösség is elfogadható volt. De sosem lehetett tudni, hogy éppen mikor állok elő egy új ötlettel. A focicsapat kapitánya voltam, már második évben kijutottunk a megyei döntőre, majd egy fél év múlva, már az országos döntőben rúgtuk a bőrt. Viszont senki sem kérkedett vele, hogy egymás után kétszer voltunk országos bajnokok. Volt egy gyönyörű lány a suliban, a pompon lány csapat vezetője volt. De furcsa is egyben. Végzős voltam, mikor ő oda került. Mégis elsőre megfogott a szépsége. Ő már lehet, hogy nem emlékszik rám, sőt biztos. Viszont az utolsó közös bulinkra meghívtuk a lányokat is. A csajok többsége megérkezett, csak Ő hiányzott. Nem tudtam eldönteni, hogy miért, nagyon tetszett a lány, és ha már itt járunk el is árulom a nevét. Nemsokára! Már jóformán mindenki matt részeg volt, én maximum csak egy sört ittam meg. Egyfolytában azt vártam, hogy mikor lép be az ajtón. Teltek a percek, az órák, a többiek már kilőtték magukat, én pedig egyre csak vártam, míg meg nem láttam, hogy megmozdult az ajtó kilincs. Azonnal az ajtóhoz ugrottam, és lazán kinyitottam. Ott állt előttem gyönyörű fehér ruhában, mint egy angyal. A szeme vörös volt, tehát sírt. Tudtam, hogy a többiek már alszanak, vagy k^félnek, így mivel nem volt hűvös kisétáltam a házból, gyengéden átöleltem a lányt, köszöntöttem és adtam két puszit az arcára, végül a kertbe vezettem. Mindketten tudtuk, hogy a kert mögött egy hatalmas erdő van, lágy kezeivel megfogta a kezem, és maga után húzott. Nem mondott semmit egészen addig, míg biztonságos távolságban tudta a házat. Majd szembe fordult velem, mélyen a szemembe nézett... Utána már csak puha ajkait éreztem, ahogy reményt vesztve csókol, végül átöleltem és szenvedélyesen csókoltam vissza. Éreztem, hogy felenged a karjaim között.
-Ingwer el sem tudod képzelni, mióta vártam már ezt a percet.-suttogtam ajkai közé, végül már csak öleltem.
-Mond el nekem, mi baj? Látom, hogy ki van sírva a szemed, oszd meg velem.-kértem tőle búgó hangon. Ő csak megrázta a fejét és ennyit mondott.
-Nem lehet Tom. Gyűlölnél!-ezzel hozzám simult és csendesen felsírt. Lassan neki támaszkodtam egy fának tovább ölelve a törékeny Ingwert, végül felkapta a fejét, újra megcsókolt, majd kiszakította magát a karjaim közül. Teljes erejéből rohant, legalábbis azt hittem akkor. Addig a percig, míg meg nem láttam, hogy egyenesen egy farkas felé rohan.
-Ingweeer!-ordítottam utána, hiszen én nem voltam ilyen gyors. Láttam, hogy furcsa tetoválások jelennek meg rajta, majd a farkas torkának ugrott. Nem értettem, és féltettem, de amint megláttam, hogy a farkas torkába mélyeszti a fogait, már nem néztem védtelennek, láttam, ahogy ajka szegleténél kibuggyan a farkas vére, de nem rettentem el tőle, viszont már tudtam, hogy mi Ő! Egy vámpír. Gyönyörű harcosnő. Egy pillanattal később rájöttem, hogy engem véd, de miért? Nem ölte meg az állatot, közelebb léptem, mikor végzett az evéssel, le akarta törölni a vért az ajkáról, de megakadályoztam.
-Hagyd, engem nem érdekel.-suttogtam, majd finoman az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét.
-Ingwer nézz a szemembe.-suttogtam továbbra is, nem akartam, hogy elforduljon, hogy elmenjen.
-Tom, semmi értelme, mi nem lehetünk együtt.-a lányka újra sírni kezdett, mire rózsaszín apró gyöngyök hullottak ki a szeméből. Lehajoltam hozzá, és megcsókoltam, elég nagy erő volt benne, hogy eltaszítson magától, de mégsem tette, csak a fejét húzta el. De ezt nem engedtem, lágyan ráfogtam a tarkójára, és újra éhesen tapadtam Ingwer véres ajkaira. Éreztem, hogy remeg a karjaim között, egyre nagyobb erővel állt ellen, de még ugyan úgy csókolt, így nem értettem. Végül valami hatalmas állat ugrott ránk, Ingwert ellöktem magamtól, én pedig az állat alá kerültem. Nagy harapást éreztem, majd a növekvő hold hívását. A farkas eltűnt az erdőben, a seb azonnal gyógyulni kezdett. Ingwer állt előttem, hamuszürke arccal.
-Tom... miért nem bíztál bennem?-kérdezte keserűen és hozzám rohant, átölelt, majd óvatosan megvizsgálta a sebet.
-Ez ellen nem lehet mit tenni... Tom ha eljön az első holdtölte vérfarkas leszel.-tudtam, hogy Ingwer nagyon fiatal még, alig tizennyolc éves, és sajnos egy vámpír megérzi a legnagyobb ellenségét.
-Figyelj kincsem, nem lesz semmi baj. Utána nézünk, csak ne hagyj el.-könyörögtem neki, óvatosan magamhoz szorítottam, majd felhangzott egy hang a fejembe.
~Ha nem akarsz már első nap magadra haragítani, akkor engedd el a vámpírt, és ne engedd a nyakad közelébe.~körbenéztem, hogy honnan jöhetett a hang, Ingwer csendesen lélegzett a mellkasomhoz bújva, két fejjel vagyok magasabb nála, így nem nehéz.
~Őt nem fogom elengedni! Nem tudom ki vagy, ne akarj irányítani!~nem tudtam, hogy hová ér, nem is érdekelt. A karomba vettem a félig szundító kis angyalomat, és vissza sétáltam a ház kertjébe. Lassan beültem a lánnyal a hinta ágyba, és lágy puszik segítségével altattam el. Csak néztem egész este bájos arcát, és próbáltam kitalálni, hogy mit is kéne tenni. Ám mielőtt felkelt a nap bevittem a szobámba Ingwert, tudtam, ha nap éri meghalhat. A csapat, és a lányok dél felé eltűntek, én pedig végre felmehettem az elsötétített szobámba. Ahogy kinyitottam az ajtót az éles fény azonnal bántani kezdte a szemem. Az erkély ajtó nyitva volt, rémülten futottam el az erkélyajtóig és elrántva a függönyt kiléptem. Ingwer az erkély szélén ücsörgött, és boldogan mosolygott.
-Szia Farkasom!-köszönt rám édesen, majd lemászott az erkély széléről, és közelebb sétált. Ujjait végig húzta a nyakamon, ott ahol tegnap megharapott a farkas.
-Teljesen eltűnt!-dünnyögte, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolt. A csókja ébresztett fel kábaságomból. Vissza csókoltam, és magamhoz szorítottam, majd eltoltam magamtól annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. Azokba a gyönyörű kék íriszekbe.
-Ingwer te hogy-hogy? Hogy-hogy nem...-apró ujját ajkamra helyezte, és ő fejezte be a kérdésem.
-Hogy hogyan nem égek el? Nem tudom, csak ezt a gyűrűt hordom.-mutatta fel a kis apró gyűrűt... Olyan mesésen állt az ujján.
-Atyám hagyta nekem...Ez az egyetlen, ami maradt tőle...-folytatta, és hozzám simult.
-Muszáj őt megkeresnem, mert sok dolgot nem értek.-magyarázott tovább Ingwer, apró ujját le nem véve a számról. Bele kezdett egy nagy monológba, elmondta az irántam érzett érzéseit is, erre már nem tudtam tovább hallgatni!
-Én is szeretlek, és nem akarom, hogy nélkülem menj el. Kérlek Ingwer gondold át!-kértem tőle könyörögve, majd behúztam a szobába. Becsuktam mind két ajtót, és leültem az ágyra. Ingwer beleült az ölembe, majd ellökött az ágyra, fölém mászott, és csókolózni kezdtünk. Viszont nem mentünk tovább. Két okból is. Ingwer még fiatal, és nem szeretném ha rossz lenne számára az első, a másik ok talán most már a faji hova tartozás, és hogy az élvezet hevében ne harapdáljuk egymást, így csak a csókokban maradtunk.
-Itt maradsz velem?-kérdeztem reménykedve, Ő pedig bólintott. Megnyugodtam. Egész nap együtt voltunk, még a buli utáni piszkot is segített eltakarítani. Jókat kacagtunk, bár tudtuk, este szörnyeteg leszek, én viszont féltettem Ingwert, azt sem akartam, hogy lásson. Így azt beszéltük meg, hogy ha feljön a hold Ő a szobámban lesz... Biztonságban.
-Szeretlek.-ez volt aznap az utolsó kimondott szó, Ő ment a szobámba, én pedig az udvarra. Még utoljára felnéztem a szobám ablakába, ott sötét volt...Ingwer az erkélyen állt. Szólni akartam neki, hogy menjen be, de már megkezdődött az átváltozás. Végig Ingwer arcát néztem, mosoly bujkált az ajkán, öröm mosoly, a szemei nyugalmat sugároztak, nem tört ki belőlem a vadállat, de felmásztam a ház oldalán, beugrottam az erkélyre, azt vártam, hogy a lány felsikítson. De Ingwer csak mosolygott, és hozzám bújt. Ölbe kaptam és levittem az erkélyről. Megfogtam a kezét, és az erdő felé indultam.
-Tom hová megyünk?-kedves félelem mentes hangján kérdezett, én pedig mutogattam előre.
-Oh tényleg... nem tudunk így beszélni.-csapott a fejére, majd találgatni kezdett. Mikor kifogyott mindenből végül nagyon óvatosan rákérdezett.
-Vadászni megyünk igaz?-felvonyítottam és bólogattam, hogy igen eltalálta. Így farkas alakban 2,50 voltam. Nem akartam, hogy Ingwer féljen tőlem. De bátran fogta a kezem, és büszkén nézett előre. Ha valaki akkor látta volna csak ezt tudta volna leolvasni az arcáról.
"Ez az én farkasom, de jól érzem magam vele!"
Vártam mivel rukkol elő a leányzó de észre is vettem egy szarvast. Elmutogattam Ingwernek, hogy kapja el ő a szarvas, csapolja meg, aztán én majd eltüntetem a tetemet. Láthatólag meg is értette, hangtalanul támad rá a szarvasra, egy fának nekidőlve, figyeltem, ahogy kiszipolyozza a vadat. Még váltottunk pár csókot, mielőtt enni kezdtem, jó lehet, hogy furcsa, de a szerelemnek semmi és senki nem szabhat határt. Mikor enni kezdtem éreztem magamon, a lány figyelő tekintetét. Végül eltüntettem a szarvast. Hajnalodott, így vissza tértünk a házba. Ingwer letusolt, míg én előkészítettem az ágyat, nem akartam nélküle aludni. Gyorsan váltottuk egymást, majd ágyba bújtunk. De mire felébredtem Ingwer sehol sem volt. Nem éreztem az illatát, viszont a párnán ahol aludt és amihez hozzáért... mindent betöltött az illata. Megőrültem, azonnal felöltöztem, és kirohantam az udvarra. De ott semmi, vissza rohantam a házba, föl a szobámba. Az asztalomhoz léptem, és egy levendula színű kis szív alakú lapot találtam.

"Farkasom! ♥
Mikor ezt olvasod, én már messze leszek,
Kérlek ne keress, találkozunk, ígérem!
Vámpírod! ♥"

Ahogy elolvastam, a szívem szakadt meg, nem tudtam mikor találkoznánk. A levelet azóta őrzöm a pénztárcámban. Két év telt el azóta, de nem bírom tovább, tudnom kell, hogy mi van Ingwerrel. Így hosszú túrára indultam, sokfelé jártam és sehol sem leltem a lányra aki úgy tud elfogadni, ahogy vagyok.
~Vámpírom merre vagy?~kétségbe esett kis szívhangot küldtem szét a világban. Két nap múlva lágy rózsa illatot fújt felém a szél. És nem csak rózsa illatot.
~Farkasom, hamarosan találkozunk! Mystic Shadow-ban!~ahogy megérkezett a szívhang válasza, azonnal csomagoltam és indultam. Sokáig barangoltam, mire végre megláttam a város üdvözlő tábláját.

Magyarázat:
Ingwer és Tom közti szívhang--->nem hallható, csak kettejük között!
Már azóta megvan mióta ismerik egymást.
De csak ritkán használják, és a történetben csak a végénél fontos,
Ezért nincs benne a történetben!

Remélem ez le van egyeztetve Ingwerre, majd beszélek vele. Amúgy a dátumokat, eseményeket egyeztessétek, nekem úgy rémlik hogy nincs ilyen rég óta vámpír. Ha minden le van egyeztetve még meglesem. Amúgy egész jó előtörténet, bár egy kicsit klisé. Mindent össze véve, ha le lettek ellenőrizve a dátumok akkor engedélyezem.