Kávézó

Hangulatos kis belső tér fekete bőr fotelokkal és ülőgarnitúrákkal. A pultoknál pedig mindenféle különleges kávékülönlegességekkel szolgálna a forrócsokitól a chai lattéig mindent.

A kávéház belseje pont olyan volt, mint egy kávéház belseje, semmi egyéb. A szemben álló falon két ajtó, ami a férfi és a női mosdóba nyíltak. Meglepődött, hogy itt kivételesen elfogadható a forgalom ahhoz, hogy az üzlet simán menjen, alig akadt ülőhely, szerencsére volt egy a portál ablak előtt, így oda leült.
Kisvártatva megtudta, hogy miért is olyan népszerű a hely. Egy csinos, mély dekoltázsú, szőke copfos lány volt a pincér, aki aznap este Ita szolgálatára állt. A lány inkább elment volna egy Német sörfeszten, ahogy kinézett, de itt is kellemes látványt nyújtott.
-"Mivel szolgálhatok, uram?" Kérdezte csilingelő hangon.
-"Bármivel, ami nyugtat." Adta fel a rendelést.
-"Azonnal hozom, uram." A lány pukedlizett és elszelelt.
Ita jobb könyökét az asztal lapjára helyezte, öklével pedig megtámasztotta a fejét és úgy bámult kifelé. Ismerős arcokat keresett. Az egyiknek jobban örült, míg a másiknak nem. Tartott tőle, hogy a lökött vámpírlány megtalálja, és bízott benne, hogy Risa szereti a kávét, és betér ide.

Nem tudtam, hogy integessek-e neki, vagy csak úgy a semmiből, a szívrohamot ráhozva, lezuhanjak-e vele szembe, talán azt érezné, hogy követem, mint valami palotapincsi. Végigsétáltam a parkolón, kerülgetve a fiatalok csoportjait, egy pár megjegyzés azért utánam repült egyes ittas állapotban lévő srácoktól, de nem foglalkoztam velük. Besétáltam az ajtón, és a szemem sarkából láttam hogy észrevesz, na kíváncsi vagyok milyen reakciót váltok ki belőle.
"Csak ne csinálj hülyét magadból, mint tegnap!" - intettem magam.

A fejtámasztás meghozta gyümölcsét: a kiszolgálás is gyors volt, a pincérlány letette a csészét, odacsilingelt egy "Egészségére uram"-ot és már ment is egy másik vendéghez, hogy felvegye az ő rendelését is.
A másik gyümölcs, hogy beigazolódott, a város kicsi, eléggé ahhoz, hogy pont Risa essen be az ajtón. A jobbik eset. Bár tudta, hogy a dilinyós vámpír kisasszony itt csak nem kezdene el cirkuszolni, az emberek füle hallatára, Risa pedig csak még egy jó ok volt, hogy ne jöjjön közel az a rémség.
Félt attól, hogy nem veszi észre, bár nem tudta miért, elég jól elvolt eddig is a társasága nélkül, de ha már itt van, akkor miért ne ülnének egy asztalnál. Úgyis be szeretett volna neki számolni röhejes új "ismerőséről".
Se integetni, se kiabálni nem akart most, így inkább a hangját közvetlen a fejébe sugározta, ahogy azt az elődjétől tanulta.
-"Jobbra tőled szabad egy hely."
Tökéletes, biztosan meghallotta, most már csak a hatásszünetet kell kivárni, és megnézni a reakciót.

Kétség kívül észrevett, ugyanis amint beléptem, fejemben megszólalt a hangja. Így odamentem hozzá, és leültem vele szemben.
- Szia! - köszöntem - Mi a helyzet? Hogyhogy itt ücsörögsz egymagad? Történt valami? - Nem úgy festett, mint akinek a világ legjobb napja volt. Valahogy olyan más volt, mint tegnap. A pincérnő közben odajött és megkérdezte hozhat-e valamit. Egy szimpla forrócsokit rendeltem, és vártam Ita válaszát.

Leült és már kezdte is a fürkészést. Tudta, hogy a mai nap nem fog majd később a kedvencei közé tartozni, sajnos ez igaz is, és még mindig nincs vége neki.
-"Elég hosszú mondandóm van, de igyekszem rövidre fogni. Voltam ma a könyvtárban, nyomozni kicsit, hátha fellelek valamit a múltunkkal kapcsolatban, de semmi, csak a már ismert mendemondák. Van egy olyan érzésem, hogy a könyvtár menedzsmentje nem emberek kezében van. Ezek után elmentem a botanikus kertbe, a park mellé, ahol összefutottam, pontosabban ő futott össze velem, szóval egy vámpír hölgy. Sok tuskóval hozott eddig össze a sors, és ő a dobogó legfelső fokán szorong a többiekkel, előle menekültem ide. Eléggé népes ez a hely, sok halandó, itt úgyse merné csinálni a műsort. Remélem a te napod hasznosabban telt."
Szomorú észrevétel, tény: megint a legpocsékabb helyet választották ki a társalgásra, így Ita újra csak suttogva tudott felelni.
Eszébe ötlött, hogy még meg se nézte mit hozott neki a pincér. A csészében világos kávé volt, aminek tejszínnel a tetejére vigyorgó smiley-t rajzoltak. Ita kezdte egyre jobban szeretni ezt a helyet.

Ita nem teketóriázott, elmondta ma mit csinált, hogy mire jutott a könyvtárban. Igencsak meglepett, hogy olyan kevés dolgot talált. De amitől a legjobban csodálkozásra nyílt a szemem, az az, hogy egy vámpír már be is találta. Mivel kezdett meleg lenni lehúztam a dzsekim, mondjuk a felsőmön meg aztán ki-be mászkálhatott a levegő. Közben megkaptam a forrócsokim.
- Nos én ma felderítettem a házam. Igencsak nagy, meg bepakoltam, aztán neki álltam felderíteni a várost. És itt lyukadtam ki. - rövid és tömör voltam - Holnap vissza fogsz menni a könyvtárba?

Risának nem volt annyira élmény gazdag napja, mint Itának, de nem lehet minden nap az ember életében fergeteges. Risa vetkőzésnek kezdett, ám Ita nem érzékelte a kávézóban a hőmérsékletet, vagy csak pont jó volt neki, így magán tartotta bársony ingét, és belekezdett a szónoklatába:
-"Kétlem, hogy visszamegyek. Amióta felötlött bennem a gyanú, ami eléggé valószínű, hogy úgy is van, azóta úgy gondolom, hogy a legjobb forrás nem a könyvtár lesz. Szerintem a vámpírok szemfoggal-körömmel igyekeznek titokban tartani a létüket, így közlétesítményekben kétlem, hogy lesz bármi, ami tudományosan írna róluk, vagy rólunk. Egy dolgot kéne tudnom, hogy elindulhassak a nyomon: Hogy mióta élnek ebben a városban vámpírok. Attól tartok, kénytelen leszek megint összefutni az újdonsült hibbant cimboranőmmel."
Ita abban sem volt biztos, hogy miért is fektet ekkora erőfeszítést ebbe az egészbe? Hiszen annyi dolga akadt még. Még mindig nem volt mobiltelefonja, noha nem is volt sürgős, hiszen a vámpírlány számát nem kérte el, valószínűleg meg se adta volna, és embereket se nagyon ismer. Rendezni kéne még az adásvételit a ház idős tulajával, és mivel megvan nagymotorra a jogosítványa, így érdemes lenne végre egy motorkerékpárt beszereznie.

Azt hittem nem hallok jól. Újra találkozni a vámpírral?
- Ez a legnagyobb őrültség amit valaha is hallottam! Mégis mi értelme van találkozni vele? És mi van ha rád támad? Nem hinném hogy egy magafajta csak úgy leállna velünk beszélgetni bármiről is. - a hideg kirázott, hogy ha csak arra gondoltam, hogy egy vámpírba belefussak, és most Ita közli, hogy találkozni fog eggyel...ráadásul a hibbantabb fajtából - Már megbocsájts de neked elment az eszed? Tudod mire lehetnek képesek az ilyenek? És persze, mivel azt mondtad, ő talált meg téged, egy kicsit sem merült fel benned az, hogy netalántán vadászik rád? Nem lenne ésszerűbb esetleg a neten keresni valamit, ahelyett, hogy kockára teszed az épséged? Szerintem ez előbb mindenképpen meg kéne fontolnod. - kicsit abbahagytam a szócséplést, de tényleg nagyon nem tetszett az ötlete. Belekortyoltam a forrócsokimba, és kipillantottam az ablakon, de a Holdat ma este felhők takarták el, így Itát kezdtem el fürkészni.

A féltés, csak egy újabb ok, amiért sosem érdekelték Itát különösebben a párkapcsolatok. Amúgy is túl sok időt vettek el, és akkor még a másiknak meg volt az a joga, hogy beleszóljon abba, hogy mit csinál.
-"Annyira nem félek tőle, meg ha most megtalált, késöbb úgyis megfog újra. Nem nézett ki idősebbnek, mint én, talán egykorú lehetek vele, de biztosan fiatalabb mint én. És biztosan gyengébb is. Kevés olyan történetet lehet olvasni, ahol gyerekeket változtatnak vérfarkassá, vagy vámpírrá. De jó, megfogadom a tanácsod, és nem koslatok utána, utánuk.
És nem vadászik rám. Mikor találkoztunk azt kérdezte, hogy mit keresek ott, szóval nem számított rá, hogy ott talál engem. Bár lehet mostmár keres, de üsse kő."

Ita hidegvérrel hárította a kitörésemet. Talán túl is reagáltam a dolgot, de ő tudja mit csinál, nekem meg, mivel nem vagyok senkije, nem kéne így kiosztani. Hát akkor csinálja azt ami neki tetszik.
- Jó, rendben. Igazad lehet, bocsi. Amúgy van valami elképzelésed, hogyan fogod rávenni, hogy "segítsen" neked? Mert önszántából nagyon kicsi az esélye, hogy akármit is fog mondani. - próbáltam egyre kevesebbet beszélni, úgy tűnt, mintha kicsit zavarnám a gondolataiban, amit nagyon nem akartam.

Végre valahára, a lány monológjai kezdtek rövidülni, de a rövid szövegre, csak rövid választ tudott adni:
-"Még fogalmam nincs. Lehet nem is épp vele futok újra össze, hanem egy másikkal, és lehet, hogy az pont barátságosabb lesz. Azért gondold át, nem sok bolond vámpír lehet, mert akkor, ha elmész egy mellett mindig szólna, hogy fúúj, farkas, takarodj innét, de engem eddig senki se állított így meg. Gondolom téged se, mert akkor már beszámoltál volna róla."

-Nos igen ez így van. Nem nagyon állítgatnak meg úton-útfélen, de azért olyan nagyon nem is barátságosak velünk. De persze a nyílt konfliktusokat is próbáltam eddig kerülni. Jó lenne ha valahogy egyenlő számban lennénk a városban. - majd kirévedtem az ablakon és úgy folytattam - Szerinted miért bélyegzik meg azokat az emberek, akik mások mint ők? Szerintem nagyon sokan félnek a mástól, ezért elzárkóznak, és nem is fogadnak el, de talán többen lehetnek azok akik irigyek, mert nekünk ritka dolog adatott meg, és máshogy is láthatjuk a világot, ők meg maradhatnak a szürke kis életükben. - visszazökkentem a felhőkből való merengésből Ita szemeibe - Te mit gondolsz?

Feltűnt Itának, hogy Risa most is, mint tegnap, rendszeresen nézi a Holdat, biztosan várja a Holdtöltét, és ismét feltett egy érdekes kérdést, mint tegnap.
-"Szerintem az egész háta mögött a kereszténység áll. Hiszen régebben az ember amit nem tudott még tudománnyal megmagyarázni, mint ma a villámlást, és a földrengést, azt az isten művének tulajdonította. És valószínüleg igy lettek a vámpírok és a vérfarkasok is megbélyegezve, hogy mivel mi nem emberek vagyunk, hanem szerintük a gonosz teremtényei, ezért nem is bűn minket vadászni, mi ígyis-úgyis a pokolra jutunk, csak kell hozzá egy kis segítség. Meg az ember amúgyis hajlamos megjegyezni a rosszatt, a jót pedig elfelejteni, így nem az maradt meg, hogy "milyen kedves volt az a vérfarkas aki megmentett minket attól a vaddisznótó"l, hanem az, hogy "az a fránya dög megint leölt 3 tehenet." És akkor jöttek megint a vasvillák és a fáklyák."

-Vajon tényleg ilyen egyszerű lenne? - motyogtam magam elé. Nem hittem el hogy ilyen egyszerű lenne a magyarázat. Kiittam a bögrém majd az órámra pillantottam. "Megint jó késő van. A bicajomon meg nincs is lámpa. Hihi."
- Mondd csak! Hiányzott vala is az emberi élet, vagy fog egyáltalán? - megint valami nagy bugyutaságot kérdeztem az tuti, de ez jutott most az eszembe. Ha erre a srácra ránézek mindig fura gondolataim vannak, fogalmam sincs miért. És magam sem tudom miért de olyan könnyen megbíztam benne, már tegnap is, pedig akkor találkoztunk először, lehet hogy ez azért van, mert van bennünk közös pont?....

Risa ivott a forró csokiból, ami mostanra már csak langyos csoki lehetett, és a fele biztosan az aljára fagyott. Ismét a múltjáról kezdte faggatni, ami igazából nem is zavarta, amíg nem a szüleit kérdi.
Lazán hátradőlt és kezdte:
-"Én nyolc éves koromban kaptam meg a Lycantrophiát, ha nevezhetem így, ez lenne a modern orvosi megnevezése, ha nem lenne eltitkolva. Szóval fiatalon kaptam meg, és így..."
Ekkor rájött, hogy a hátradőlés nem volt jó ötlet. Tökéletesen közszemlére tette a szemeit. Tán Risának is most tűnhetett fel legelőször, hogy a bal barna, és a jobb kék.
Egy izom polós fickó ugrott oda az asztalhoz, és durva bolgár akcentussal megkérdezte, hogy készíthet-e egy fényképet a szemeiről?
-"Egy dollár a fotó!" Felelte Ita. Azzal a fickó átnyújtotta a pénzt és mobiltelefonjával készített egy képet, majd eltűnt. Ita zsebre vágta a pénzt.
-"Hol tartottam...? Mi az? Valami van az arcomon? Már megint miért bámulsz ilyen nagyon?"

Ita hátradőlt a székén és láthatóvá váltak a szemei. Most már biztos voltam abban, hogy az egyik kék, a másik barna. Pechjére egy bolgár krapek odajött, és fényképet akart csinálni, mire a fickó fizetett, fényképezett, és elment.
Fogalmam sincs milyen arckifejezést vághattam, de Ita rákérdezett, hogy miért bámulom így. Na most aztán éreztem, hogy elvörösödtem.
-Hát...nos...nem hittem volna hogy ezt megcsinálod mással is, pedig tegnap így indítottad a beszélgetésünket. Te tényleg más vagy, mit a többiek. De tudod örülök, hogy összefújt veled a sors szele. - rámosolyogtam, fogalmam sincs miért, de feldobott, hogy ha a közelemben volt, olyan magányosnak tűnt egyedül.

Risa elvörösödött, Ita feljegyezte magának, hogy ez egy jó jele annak, amiről meg lehet ismerni a nem-vámpírokat, vérkeringés nélkül elég nehéz kivörösödni.
-"Ha már az imént úgyis a múltam érdekelt, akkor folytatom is a menetét.
Gyerekkoromban igencsak kitűntem mindenki közül. Más voltam, és még mindig az vagyok, mint az átlagos élők, és ez más viselkedést is követelt tőlem.
És az iménti kérdésed, hogy nem-e hiányzik az emberi lét. Én már nyolc éves korom óta ilyen vagyok. Most 22 vagyok. Mondhatni, hogy félig ebben nőttem fel, és külsőre most sem vagyunk sokkal különbek az embereknél. Láttad ezt a ficsúrt is. Két egészséges vérfarkas bámult rá meredten, és neki a szeme se rebbent meg, hát olyan megerőltető titokban tartani a létünket? Csupán egy kis elővigyázatosság, hogy ne lássanak meg változáskor és más nem is kell hozzá."
Az idő ismét elszaladt. Ita megvárta még, hogy Risa mit reagál, közben pedig felkészült a búcsúra.

Ita felvázolta, hogy különösebben nem nagyon hiányzik neki az emberi lét, hiszen némileg most is emberek vagyunk, csak már másabbak.
- Azt hiszem értelek. - majd körülnéztem a kávézóban. Már alig volt bent pár ember, záráshoz készülődtek - Ideje indulni. Későre jár. Gondolom te is szeretnéd rendezni a fejedben a dolgokat. Akkor hát...Szia, legyen szép estéd! - kezet ráztunk, én pedig kimentem a bicajomhoz, és belekerekeztem az éjszakába.
"Legyen szép estéd!" - gondoltam újra végig a búcsúzásomat, majd elnevettem magam, de gőzöm sem volt róla, hogy miért.

//Nyugati lakónegyed/Hannabell Risa Hawkeye lakása/

A Búcsú most komolyabbra sikeredett, mint a minap. Körbenézett, rajta, és a sörfeszt pincérlányon kívül senki más nem volt már bennt. A pincérlány csalódottan mosolygott felé, amint meglátta, hogy ránézett, a lány kézfejét dereka mellé emelte, és onnan finoman integetett Itának. Ő visszabólintott és elhagyta az üzletet, majd hazafelé indult. Pontosan a másik irányba, mint amerre Risa indult.

/Keleti lakónegyed, Ita lakása/