Utca

Itt sétálnak az emberek, minden tele van fával. Innen nyílnak a birtokok házak.

"Na itt vagyok." - gondoltam, az utca hosszú volt, tele fákkal, sok kis utca nyílt erről az útról, nem volt sok ember mászkált errefelé. Gondolataimba mélyedve suhantam végig az úton a házam felé. Egy idő után azonban elbizonytalanodtam, ugyanis nem láttam sehol sem...
"Lehet, hogy rossz irányba jöttem?"
Egy kis sétálás után azonban mégis megláttam a sárga házat, amit megvettem, sietve indultam el felé.

/Nana háza/

Az úton nyugatra haladva pár perc alatt sikerült beérni a városba. a késő esti órákhoz képest a sürgés-forgás nagy volt. Tudván, hogy az éjjeli bagoly tulajdonság ember esetében nem jelent jót, így Ita fontos feladatnak vélte ezen szagok megjegyzését, sose lehetett tudni ki válik potenciális esti uzsonnává.
Az emberek természetesen meredt szemekkel bámultak rá. Ez nem volt meglepő: kevés olyan idiótát lehet látni manapság, aki gyalog jön be egy városba, ráadásul este, és isten tudja mennyit gyalogolhatott eddig. Jobbnak érezte Ita, ha ezek az alakok nem tudják, hogy aligha találni veszélyesebb teremtést őnála odakinn.
Tudta jól, hogy a csövezés nem neki való élet stílus, így úgy vélte, hogy a legelső és legfontosabb dolog, amire valaha szüksége lesz, az egy otthon. Sietve körbeszaladt az utcákon, hátha talál valami hirdetést, ám nem sok sikerrel. Tudta, hogy hotelban nem érdemes megszállni. Nincs még itt állása, és pénze sem annyi, hogy naponta fizesse a költségeket.
Ésszerűbb volt saját lakás után nézni, de a házakon és villanypóznákon nem volt semmi. Ekkor pillantott meg egy gazdátlan, még friss újságot a járda kövén. Tudta jól, hogy néha mélyre kell süllyedni egy magasabb célért, és ez most így is volt, de megérte. A közelben árulta valaki a házát. Nem volt se nagy, se előkelő, a tökéletes álca a számára, még egy hatalmas kert is tartozott hozzá.
A cím nem is volt olyan messze, finoman bekopogott az ajtón. Előre felkészült minden eshetőségre, tudta jól, hogy mélyen csengő hangját elég csak egy csöppet megemelnie, hogy éreztesse másokkal, hogy a dominancia korántsem az ő kezükben van.
Az ajtót egy már öregedő férfi nyitotta ki, láthatóan nem örült a látogatónak. Ita tudta, hogy lehet, hogy semmit sem kell bevetnie, hogy az apót olyan belátásra térítse, hogy a házat valóban neki szánja adni.
-"Mit akarsz, kölyök?" Kezdte az öreg a szónoklatot.
-"Halihó. Láttam, hogy meg akar válni egyik házától, érdeklődnék, hogy tán pont nem nekem akarja eladni?"
-"Eszednél vagy? Tudod mennyi az idő ilyenkor? Épeszű ember nem jár-kel az utcán a napnak ebben a szakában!"
-"Na, ne kéresse már magát, odaadom az árnak a felét most, a többit meg majd részletben később, szerintem ez elfogadható ajánlat."
-"Mit bánom én, csak hagyjál már magamra."
Azzal odaadta a vénnek a pénzt, megkapta a kulcsokat és már el is szelelt a házhoz, ez az út azonban már tovább tartott, mint az öreg megtalálása.

/Itazurana Háza/